Mediátor idézetek

A sorozat egy lányról szól,aki látja a szellemeket és az a feladata hogy segítsen nekik a másvilágra menni,ám a módszerei néha törvénybe ütöznek vagy nem nézik őket jó szemmel.Egy jóképű kísértettel lakik egy szobában aki 150 éve halott.Jessenek hívják.

Első kötet:

"Tartozom egy vallomással. Egy csomószor jobban érzem magam a halottak között, mint a kortársaimmal. A tizenhatévesek néha igazán ijesztőek."

"Olyan helyekre is betörtem már, amit riasztó védett – aminek általában egy kényelmetlen utazás lett az eredménye egy rendőrautó hátsó ülésén. A Junipero Serra biztonsági rendszere azonban hagyott némi kívánnivalót maga után. Itt a legegyszerűbb módszert alkalmazták: bezártak ajtót-ablakot, a többit meg Istenre bízták."

"Gondolom, nem helyes arról fantáziálni, hogy egy karateütéssel leterítek egy nővért"

Itt egy szellemhez beszél:

Léptem egyet feléje. – Ha kezet mersz emelni a testvéremre, úgy váglak vissza a sírba, ahonnan kimásztál, hogy csak úgy nyekkensz!
De Heather csak vihogott tovább. Nem úgy Ernestine nővér, aki, mint később kiderült, azt hitte, hozzá beszélek. Olyan hirtelen engedte el Davidet, mintha tüzet fogott volna a keze.
– Mit mondtál?!
Az arca lassan de biztosan vált lilává.

"-Ne törődj a madarakkal. Az a lényeg, hogy neked nincs semmi bajod. Amint kikerülök a kórházból, Suzannah, szépen leülünk, és jó alaposan megbeszéljük a rendes mediációs módszereket. Egyszerűen nem értem ezt a furcsa szokásodat, hogy csak úgy odasétálsz szerencsétlen lelkekhez, és jól behúzol nekik egyet."

Második kötet:

"Jesse savanyú pillantást vetett rám. A modernkor vívmányai közül a telefon az, ami egyáltalán nem nyűgözi le. Meg a tévé. Madonnával bezzeg nincs semmi baja."

Itt Jesse és Susannah bszélgetnek:

"-Na? Te és Tad? Vége? – kérdezte. És még csak bocsánatot sem kért, mert hallgatózott!
Rábámultam.
– Egyáltalán nem tartozik rád – válaszoltam mereven – de azért elárulom, hogy Tad valóban San Franciscóba költözik.
Még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább ne előttem vigyorogjon."

"Mert az igaz, hogy kísérteteket már szúrtam mellbe, nem is egyszer – csákánnyal, henteskéssel, sátorpóznával, mikor mi akadt az ember kezébe."

"Különben is, miben reménykedtem? Tudtam, hogy úgysem fog menni. Végül is én mediátor vagyok. Az apja vámpír. A nagybátyja gyilkos. És ha összeházasodunk? Most képzeld el, milyen gyerekeink lennének!
Gyagyásak. Tisztára gyagyásak.
Pont olyanok, mint Tad."

Harmadik kötet:

"Durcás voltam, amiért Jesse félbeszakította meghitt beszélgetésünket. Arra azonban nem volt semmi oka, hogy odajöjjön mögém, miközben a tűz körül ülő társaság felé igyekeztünk, és a fülembe súgja:
– Légy szíves, viselkedj!
– Mindig azt teszem – sziszegtem vissza bosszúsan.
És tudjátok, mit csinált? Nevetett."

"Pedig ez lett volna a kettes számú tervem. Ha a zsaruk nem harapnak rá a névtelen telefonra, Michaellal folytatnék egy kis meghitt társalgást. Vagy kiverném belőle a vallomást. Majd a helyzet eldönti, melyik módszer a jobb."

"Átvillant az agyamon, ne toljak-e ki velük, de az az igazság, hogy egy kicsit sajnáltam őket. Mert ha egyszer csak előkerülne egy igazán dögös kísértet, és elcsaklizná tőlem Jesset, én is zabos lennék. De még milyen zabos lennék! Függetlenül attól, hogy Jesse sosem volt az enyém."

"– Hozok egy kólát – mondta, és fölállt az ágyról. Óvatosan, nehogy meglökje a matracot, mert a nővér már kétszer figyelmeztette. Mintha nem nyomtak volna belém elég fájdalomcsillapítót! Azt se éreztem volna meg, ha egy páncélszekrényt ejtenek rám."

"Ezt irtó izginek találtam. Még sosem verekedett össze miattam két pasi. Igaz, hogy az egyikük a mostohabátyám, aki kábé olyan izgató, mint Max, a család kutyája, és ez elvesz a dolog értékéből. És Michael se igazi ász, ha arra gondolok, hogy minden bizonnyal gyilkos. Édes jó Istenem, miért pont két ilyen balfék verekszik össze miattam? Miért nem inkább Matt Damon és Ben Affleck? Az volna igazán izgalmas!"

Negyedik kötet:

"Még valamit a mediátorokról. Nehéz megölni bennünket. Ezt komolyan mondom. El se hinnétek, hányszor ütöttek le, vonszoltak, vertek, tapostak, rugdostak, haraptak, karmoltak meg, ütöttek fejbe, nyomtak a víz alá, lőttek rám, s dobtak le különféle magasságokból."

"Marián látszott, hogy még sosem törték be az orrát, mert ahelyett, hogy hátrahajtotta volna a fejét, hogy a vérzés elálljon, gusztustalanul prüszkölt. Micsoda amatőr!"

"Hatvanas éveihez mérten jóképű férfinak lehetett mondani, és biztos voltam benne, hogy az apácáknak meg a missziós gyülekezet nőtagjainak a fele szerelmes bele, amit ő valószínűleg észre sem vesz."

"– Ha ismerted volna Jesset, tudnád, hogy nem gyilkos. Maria de Silva viszont…
– Pedig olyan kedves volt. Úgy értem, szép, meg minden…
Elképesztő, milyenek a férfiak! Még ha csak nyolc évesek is.”

"Egy pillanatig arra gondoltam, hogy megmondom az igazat: „Ó, semmi különöset, csak exorcizálom a lelkemet, hogy megkereshessem a purgatóriumban azt a fickót, aki pár nappal ezelőtt még a szobámban lakott.” Kicsit meghökkentő program lett volna. Annál biztos meghökkentőbb, mint az, hogy „hajat kell mosnom”.

"Nem hittem a fülemnek: az atya komolyan föltételezte rólam, hogy a szexepilem segítségével akarom visszacsábítani Jesset? Ha-ha! Megfeledkezett két pofonegyszerű dologról: 1) nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van szexepilem, 2) ha van is, Jesse biztos nem vette észre.
Mégsem állhattam meg mosoly nélkül. Dom atya a „szexuális” szót használta! Velem kapcsolatban! Szuper!"

Ötödik kötet:Itt feltűnik egy másik mediátor:Paul  

"Még mindig a fülemben csengett a nevetése. Nevetett és nevetett… egészen addig, amíg Jesse be nem húzott neki egyet."

"Dominic atya, a Junipero Serra Missziós Iskola nevelési igazgatója türelmes arccal ült karosszékében. Kénytelen voltam magamban megállapítani, hogy egyre jobban néz ki. Közel a hatvanöthöz úgy fest, mint egy ősz hajú, szemüveges Adonisz."

"-… Egy kicsit bonyolult.
Bonyolult? A mi kapcsolatunknál a Kritikai elméletek Platóntól napjainkig sem lehet sokkal bonyolultabb."

"Összehúzott szemmel néztem a másik mostohabátyám, Brad irányába. (Én már első
találkozásunkkor elneveztem Bambának, mert süt róla az ostobaság.) A kosárpalánknak támaszkodott, és nagyon igyekezett ellenállhatatlannak mutatkozni, ami nem könnyű annak, akinek jóval 100 alatt van az IQ-ja."

"- Azt tudniillik, hogy szemérmetlenül kihasználod a jóhiszeműségét, és igazából egy pszichopata vagy.
– Pszichopata? Én? -Paul szemmel láthatóan mulatott ezen a megállapításon, ami csak azt bizonyította, hogy pontosan az, aminek mondtam. – Örömmel hallom. Már sok mindennek neveztek, de pszichopatának soha.
– Nem bóknak szántam – mutattam rá.
– Tudom. Éppen emiatt tetszik. Fantasztikus csaj vagy, tudod-e?
– Mindegy! – legyintettem ingerülten: ezt a srácot még megsérteni se lehet!”

"Craig enyhén szólva kiakadt, amikor meglátta Jesset, aki életének utolsó éve, azaz 1850 divatjának megfelelően volt öltözve: fekete bőrcsizma, szoros fekete nadrág és nyitott nyakú, bő ujjú, fehér ing, Annyira, hogy le kellett ülnie az ágyamra. 
– Maga… kalóz? 
Jesse, velem ellentétben, nem találta mulatságosnak a kérdést. 
– Nem – morogta"

És végül a hatodik: Itt az idézetek nem mondanak semmit mivel a cselekmény nagyon pörgős

További szép napot!
Sakura